Szeretném megosztani veletek azt az élményt, ami ma először történt meg velem, pontosan : 2018 április 8-án. Valahogy még most úgy érzem lehet, hogy álmodok, és holnap kiderül semmi nem történt meg. De megtörtént.
Volt itt félelem, öröm, eufória, újdonság varázsa, és leírhatatlan érzések, amiket nehéz is lesz leírni. Előre bocsájtom: ezek olyan gondolatok, amik akkor, abban a pillanatban kiszakadtak belőlem.

Kezdem a legelején. Mindig mondtam, mikor szóba került a motorozás, hogy én biza soha fel nem ülők egyre se, mert nem érezném magam biztonságban. Imádom a sebességet, az autókat, de itt nálam mindig ki is merült. Szép és jó a motor, de ennyi.
Aztán megismertem Gézut, akinek a hobbija a motorozás. Kezdett érdekelni a dolog, mesélte milyen az, amikor csak megy a nagyvilágba, és élvezi a szabadság érzését.
Nem mondom, hogy nem rettegtem a mai napon, mert mi van, ha az első métereknél beparázok, bizony vicces lenne, hogy milyen beszari vagyok..( és még jó hogy nem sz..om össze magam) Persze, motoros szerkóm honnan is lenne, mikor nem volt eddig rá szükség.
Kaptam térdvédőt, kabátot, kesztyűt, no meg persze sisakot. Bénáztam, hogy kell egyáltalán egy motorra felülni, hol kell kapaszkodni. Aztán csak sikerült a seggem felrakni.
Első öt méter mit nekem, ettől paráztam…. aztán a főúton már kisebb pánik fogott el, mikor cikázva egyik- másik autót kerülgettük. Persze dőltem, ahogy parancsba ki lett adva. Fogtam a majrévasat rendesen, mert hát Gézám elmagyarázta: motorról nem lehet csak úgy leesni, de mi van, ha millióból pont én leszek az az egy.
Kezdtem élvezni az egészet, hiszen a sebesség mindig az volt, ami feltuningolt az autóknál is.
Most pedig azt éreztem, hogy a szellő átjárja testem minden porcikáját, és átélhetem azt, amit az autó nem adhat meg.
Aztán jöttek azok a gondolatok, amik eddig eszembe sem jutottak, mint a  gyalog, autóval, és busszal közlekedő embernek.
Miért is nem ültem eddig fel motorra, pedig ezerszer megtehettem volna.
Mert fontos számomra az, hogy aki mögé ülök, az ő kezébe adom az életem. Vagyis olyan bizalom kell, hogy legyen a másik felé, amit nem mindenkinek adok meg, vagyis jelen esetben eddig senkinek se adtam meg. Lehet, ez most hülyén hangzik, és más zokszó nélkül felül bárki mögé, de én nem ez vagyok.
És ekkor jött a második gondolat. Mint utólag kiderült, és érezhető is volt, hogy elég gyors tempóban mentünk, de biztonságosan. Ennél a sebességnél balesetet szenvedni, és azt túlélni nem is tudom, hogy lehet. Mert egy autós balesetnél nagy eséllyel meg lehet úszni, persze ez is a baleset jellegétől függ. De itt a motornál mi véd meg? Nincsen karosszéria, légzsák, biztonsági öv. Hazudnék, ha nem futott volna át a fejemben, hogy ha történik valami, hogy szántja végig a testem az aszfaltot, és a fantáziámmal e téren nincs is gond. De ezeket aztán gyorsan el is hessegettem.
Aztán olyan dolgot is észrevettem, amit addig nem láttam, mert nem ebben a körben mozogtam. Motorosok intenek egymásnak. Persze erre is megkaptam a választ, köszönés, összetartozás, és kiállnak egymásért, ha kell. Olyan gesztus amiből tanulhatna mindenki.
Leértünk Balatonfüredre, féltem leszállni, mi van, ha kezem- lábam remegni fog, ha meg se tudok állni. De nem így történt, tudtam járni, és mozogni, túléltem. Persze elsütöttem hülye poént, hogy az anyaföldet meg kéne csókolni, de igazából nem is gondoltam így, mert élveztem az egészet.
Hazafelé már nem kapaszkodtam annyira , és csukott szemmel élveztem mindent amit a szabad száguldás élménye adhat.
Ez az, amit nem fogok tudni most megfogalmazni, ezt érezni lehet csak….és még akartam, nem akartam abbahagyni, nem akartam leszállni csak többet és többet… Persze egyszer mindennek vége szakad, mint ennek az útnak is.
Most az jár a fejemben, hogy tekintek ezentúl azokra, akik motoroznak. Ezt azzal demonstrálnám, hogy nekem miért nem lesz nagy valószínűséggel jogsim. (évek óta ezt vallom, mondtam mindenkinek aki megkérdezte, no és utána meg is köszönték, hogy tényleg nem leszek az utakon) Mert engem ne korlátozzon, se tábla, se autós, se gyalogos.
Azt gondolom sok motoros,(persze az autósokra is vonatkozik), hogy van alattuk valami, amivel nem tudnak bánni, csak azt gondolják, ők a „Janik” és ezzel más életét kockáztatják. Olyan hatalmas tömeg van, akkor a kezükbe aminél egy kis félrecsúszott mozdulat, vagy egy balfék vele szemben, és meg is van a baj.
Nem fogok szónoklatba kezdeni arra, hogy vigyázzon mindenki magára és a másikra..mindenki szíve joga, hogy mit tesz. Lehet rohannék, hogy veszek magamnak motoros ruhát, de nem teszem… ezt se…mert ezek csak gondolatok, de nálam marad a bizalom !!!
UI: Azóta többszáz kilométert tettem már meg utasként. Hobbimnak is élhetek motorozás közben, vagyis a fotózásnak.
És bizony vettem sisakot, motoros szerkót, mindent, ami ehhez a szerelemhez kell! Mert szabadság, szeretem, szerelem!

Illésfalvi Bernadett

Első motorozásom története