Yamahások – Super bike online

Manapság a fiatalok a telefonjukat nyomkodják és nem érdeklődnek a motorozás iránt – hallom számtalan helyről, és sajnos van is benne igazság. A közösségi médiának azonban vannak motorosbarát felhasználói is. Ilyen például Dávid János, aki időt és pénzt nem kímélve hosszú évek munkájával összeszervezett 1200 embert, akik élnek-halnak a Yamahákért. Mivel a nagyvezír nem csak a digitális világban él, így az idén harmadik alkalommal is megszervezte az éves motorostalálkozót a csapat számára. Nem tudom, honnan vesz ennnyi energiát egy nonprofit rendezvény ilyen szintű megrendezésére, de olyan dolgokkal találkoztunk, amik még a profitorientált motorostalálkozókra sem jellemzők. Ha előre jelezted a részvételi szándékod, és befizetted a pályahasználatot és az ebédet, annyit mentél a pályán, amennyit akartál, és akkora adag (kifejezetten finom) ebédet kaptál, hogy az egyik barátom még másnap is azt ette. Volt ügyességi verseny, videoklip-forgatás, felvonulás, bójakerülgetés egy profi oktató jelenlétében, osztottak mindenféle díjat, valamint a Yamaha Top jóvoltából a teljes Yamaha-tesztflottát is ki lehetett próbálni. A visszajelzések alapján mindenki nagyon jól érezte magát, így szerintünk nem ez volt Jani utolsó megmozdulása.

Salamon Zsuzsi – SuperBike online

Bűdi Gábor írása az első találkáról

2015. augusztus 27.

… s hogy ez mitől volt jó? Talán ezért:

– Nem azt kerestük, hogy mitől nem jó, hanem azt, hogy miért jó, hogy ott vagyunk.

– Nem vitáztunk sem politikáról, sem vallásról, azt meghagytuk másnak.

– Minden motor kurva jó, mindegy kié, mindegy mekkora, milyen színű vagy milyen évjáratú.

– Két ember apait-anyait beleadott a szervezésbe és a kivitelezésbe, és mi “nem szartunk bele a tisztaszobába”.

– Mindenkinek volt egy-két jó szava a másikhoz, mindegy ki fia-borja…

– Szurkoltunk egymásnak és hátrahagytuk a divatos össznépi fikázást.

– és egyébként is jobb összejönni, mint szétmenni…

Bűdi Gábor

Yamaha találkozó Kakucs-ringen – onroad.hu

Hazai szervezésű, de zárt körűen szerveződő program volt, mégis komoly csapat jelent meg rajta: Yamaha tulajok randiztak Kakucs-ringen.

A Yamahások mások! Nem újdonság, hogy amióta a kétlábú ember két kerékre pattant, keresi a hasonszőrűek társaságát. Motoros klubok, közösségek, csoportok tucatjával lelhetők fel a közösségi oldalakon is, kihasználva a szerveződés lehetőségének gyorsaságát és mindenféle praktikumát. Azonban Dávid “Vezír” János csapata egy kicsit mégis más. A “Yamahások” bő 300 fős csoportja egyfajta sajátos értékrend köré szerveződött, és immáron harmadik találkozójukra került sor nemrég Kakucs versenypályáján. (tovább…)