Gyerekkoromban csak néztem a motorokat, imádtam gyönyörködni bennük, de mindig azt kaptam, hogy ez fiús dolog. Néhány szezont utasként húztam le, és mikor felvetettem, hogy én is szeretnék jogsit és külön motort, az már nem is volt olyan tetszetős se páromnak, se a szüleimnek. De ennek ellenére saját erőből megszereztem a jogosítványt, majd évek múlva az első saját motorom. Mikor hazakerült a motorom apukám áthívta a szomszédokat és megmutogatta nekik a gépemet, hogy a lányomnak ekkora motorja van. (600-as Transalp) Ekkor éreztem, hogy apukám büszke rám, hogy a sztereotípiák, féltések, biztatások nélkül is megvalósítottam azt, amit szerettem volna.

A motorozás az életem! A hobbim a munkám. Pénzügyi vonalon dolgozok egy motoros cégnél. Így napi szinten találkozok motorosokkal és körülvesznek a motorok.
Kezdetben tartottam, hogy nőként nem fogadnak el, de szerencsére pozitívan fogadták.

A Yamahások több szempontból is más, mint más csapat. Talán a legfontosabb, hogy nincs anyagiasság. A 2017-es „vattaúj” Yamaha is ugyanolyan értékű, mint a legrégebbi vas. Nem turkálunk egymás pénztárcájában. És ami a legfontosabb, nem értékelünk le senkit, sem a motorja, sem a tudása miatt.

Rengeteg jó embert ismertem meg az ország különböző részén. Úgy hiszem, hogy az ország bármely pontján kerülnék bajba egy Yamahás biztos a segítségemre sietne a környékről.

Kertész Viki