Mit tesz az ember, ha viszonylag kevés a gondja? Hát csinál magának nagyobbat. Kb így tettünk mi is, amikor tavaly év végén egy barátommal elkezdtünk tervezni egy 2 hetes, 4-5000km-es motoros túrát…

Idén tavasszal az enyém lett az első Yamaha Niken Magyarországon. Rögvest a GT (nagyon túrázós) felszereltségű masinára neveztem be. Gondoltam kis naivan, hogy az majd tökéletes lesz hosszabb túrákra is. Meg ahogyan azt Móricka elképzelte… Az általam szükségesnek vélt átalakításokról készült egy kis videó, amit a kíváncsi közönség esetleg itt meg tud tekinteni: https://www.youtube.com/watch?v=rS_ia5kdPMM&t=3s  Végül is az indulásig összeállt a nekem megfelelő felszereltségű gép.

Az biztos volt, hogy Olaszországban szeretnénk bolyongani. Nem tudom mennyire tudjátok, de abban az országban akad egy pár látnivaló 🙂 Egy-egy városkában is simán el lehet tölteni 2 hetet, így aztán biztos volt, hogy mi is éppen csak bele tudunk kóstolni az Olaszország adta látnivalókba.

Végül úgy alakult, hogy 16 napos lett az út, ami hála Szent Istvánnak/Új kenyérnek (pártállástól függően a nem kívánt rész törlendő) össz 8 nap szabadságot jelentett az éves keretből. 2019 augusztus 17-én pedig elindultunk.

Nézzük napról napra az eseményeket

Aug 17

Induljunk jó korán, hogy a Balatonra nagyonhosszúhétvégére indulókat kicselezzük. Ahha… Ez a kolosszális idea másban is felvetült. 7 órától Siófokig helyenként csak lépésben lehetett haladni, azután már meglódultunk. Nem vagyunk az a mazochista alkat, szeretünk kb. óránként megállni, kinyújtózni. Ezen a túrán sem tettünk másképpen. Az első napi tervben közel 600km állt előttünk. Végig autópálya Szlovénián át, majd Trieszt mellett egy kis faluban szálltunk meg. A lélekölő autópályázást egy délutáni fürdőzéssel gondoltuk lazítani. Nagyjából minden a tervek szerint zajlott. Mondjuk ideális fürdőző helyet nem igazán találtunk. Kb. mint a heringek úgy voltak a parton a testek. Egy rövid megmártózás után aztán menekültünk is a helyszínről.

Szállásunk: https://www.booking.com/hotel/it/alla-dolina.hu.html?label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQuIAgGoAgO4Au3qtOsFwAIB;sid=2e899d173546d633e7782c9ecedf3013 Ahhoz képest, hogy csak 2 csillag, tökéletes volt minden.

Aug 18

Egy bőséges reggeli után aztán Verona felé indultunk. Csupán 260km várt ránk a szálláshelyünkig, amit ismét autópályán tettünk meg. Mi jut eszébe a földi halandónak legelőször Verona említését hallva? Két egymással hepciáskodó család, akiknek a történetét egy Lándzsarázó Vilmos (ma születettek és a gyengébbek kedvéért William Shakespeare) nevű fickó énekelte meg egy pár századdal korábban. Aztán a sztoriból opera, balett meg minden efféle is készült, de ez már egy másik tragédia. Szóval igen, az első utunk nekünk is Júlia volt lakhelyének kinevezett belvárosi kis udvaros házba vezetett. Hogy hihetőbb legyen a legenda, pár évtizeddel ezelőtt építettek egy erkélyt is. Nesze neked történelem, irodalom… Rajtunk kívül még kb 100 ember nyomorgott a kis udvarban és várt arra, hogy elkészítse azt a bizonyos képet, melyen a bronz Júlia szobor mellét markolássza. Szép fényes is a szobor az adekvát részen. A bejáratot övező rácsok kezdenek megtelni lakatokkal (ez a hóbort sok helyen előfordul). Kis cetliken pedig szerelmes üzenetek (állítólag, én egyet sem olvastam el) vannak a falakra ragasztva. Pár élelmes ezt rágóval oldotta meg, amit aztán az írni sem tudó többség felszólításnak vett, ezért több négyzetméternyi részen semmi más nincs a bejáratnál, mint a falra ragasztott rágógumi. Nem valami guszta. Hím nemű lévén nem éreztem indíttatást az erkély belső megközelítésére, a páromat sem vonzotta a lehetőség, így a szobormellfogdosás után le is léptünk. Nyugalomra vágytunk, meglátogattuk Verona legszebb templomát, amit Olaszország egyik legszebb templomának is tartanak a San Zeno bazilikát. Ez volt az első „hűha” érzés, amiből szerencsére majd’ minden napra jutott 1-2 a teljes túra során. Nem igazán leírható az élmény. Egyikünk sem templomba járó hívő, de itt mindenkit kicsit megérintett a környezet. A nagy nyugalomnak is vége szakad egyszer. Még egy tervezett látnivalónk volt aznapra, a „régi kastély” vagyis a Castelvecchio bejárása és a hídjáról kitekintés. A híd nem oly régen, csak 1354-ben épült…

Érdekes megemlíteni, hogy Verona úthálózatát elég érdekes módon alakították ki. 2 helyszín között nem ritkán 3-4 hídon is át kell kelni. Egyáltalán nem bántuk a dolgot, mert az egész város, és a hidak látványa is nagyon tetszett mindenkinek. Klassz volt lesétálni a folyópartra is és onnan nézni fel a Castelvecchiora. Szép napunk volt

Szállás Verona egyik elővároskájában: https://www.booking.com/hotel/it/montemezzi.hu.html?label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQuIAgGoAgO4Au3qtOsFwAIB;sid=2e899d173546d633e7782c9ecedf3013 Kicsit fura, hogy itt 4 csillagos szállodát olcsóbban kaptunk, mint előző napon egy 2 csillagosat. Csak ugye itt már messze vagyunk a tengertől

Aug 19

Túránk harmadik napja nem éppen a tervezettek szerint alakult. Bő 300km elé néztünk. Azt terveztük, hogy Veronából „felmegyünk” a Garda tóhoz. A tervek szerint a parton egy darabig motoroztunk volna. Verona közlekedése a terveinket aztán keresztülhúzta. Már reggel a napon 30 fok fölött járt a hőmérő. Mi pedig megpróbáltunk az autópályára felhajtani, még az látszott a leggyorsabb megoldásnak. A vége az lett, hogy közel fél órát álltunk, araszoltunk a tűző napon, mire a beléptető kaput elértük. Jusztsehagyjukki a tavat felkiáltással, az előre tervezett szakaszt ugyan lerövidítve, de elértük a Garda tavat. Egy isteni kávé (hogy a francba főznek ilyen szuper kv-kat még a legutolsó helyen is?) és kis szájtátás után pedig folytattuk utunkat Pisa felé. Csodaszép szőlősdombok között vitt az utunk egy darabig, aztán Parma magasságában ismét rátértünk az autópályára. Hát én még soha nem élveztem autópályázást ezt megelőzően. De ez a szakasz valami szuper volt. Folyamatosan alagutak, és olyan kanyarok, amitől egy speed motoros is megnyalná a szája szélét. Délutánra aztán elértük Pisa-t. Szállásunk elfoglalása után elindultunk a kötelezők megtekintésére. Ott van ugyebár az a gerbe épület, aminek a nép a csodájára jár. Ha csak az embereket figyeled, akkor is biztosra lehet tudni, hogy a Piazza dei Miracoli (Csodák terén) jársz. Ugyanis a leghülyébb pózokba igazítják be egymást az emberek, majd készülnek a fotók. Fél-, két kézzel, háttal, hassal orral megmittudoménmivel tartják az éppen hogy orra nem bukó épületet így a képeken. Van aki erre gerjed na… A térre kiérve amúgy a legkevésbé szép látnivaló a torony. Ott van viszont a dóm és a keresztelő kápolna. Azok sokkal lenyűgözőbbek. Miután mi elővételben itt nem vettünk jegyet, így maradt, hogy kívülről csodáltunk meg minden látnivalót. Így is volt bőven csodálni valónk.

Szállásunk egy jópofa apartmanban volt: https://www.booking.com/hotel/it/secondopiano-pisa.hu.html?aid=304142;label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQuIAgGoAgO4Ap_EzOgFwAIB;sid=1f209abcd25fe19addd222ae3480d149;dest_id=-124918;dest_type=city;dist=0;group_adults=2;group_children=0;hapos=1;hpos=1;no_rooms=1;room1=A%2CA;sb_price_type=total;sr_order=popularity;srepoch=1568215179;srpvid=fdef6bc523ed00f5;type=total;ucfs=1&#hotelTmpl

Aug 20

Irány Róma, felkiáltással pattantunk a gépekre a reggeli után (mindent ki kellett enni a hűtőből, úgyhogy igazán bőséges volt az adag, talán kissé túllőttünk a célon a bevásárlással). 350km volt előttünk. Az E80-as út olyan „zöld” autópálya. Ez kb azt jelenti, hogy az „autópályán” traktorokkal és egy csomó lámpával is lehet találkozni. Cserébe viszont legalább nem fizetős. Kora délutánra aztán elértük Rómát. Szállás elfoglalásakor kaptunk egy jó tippet a szállásadónktól, hogy hol érdemes egy jót vacsorázni a Teverétől nem messze. Mint szinte mindenhol Talján honban Rómában is meglehetősen kaotikus a közlekedés. Az utak minőségéről nem is beszélve. Aki az itthoni viszonyokkal nincs megelégedve, azoknak ajánlok egy tanulmányutat ide. Vissza fogja sírni a budapesti aszfaltot. Némileg javít az összképen, hogy az ember bármerre is néz a történelem köszön rá vissza. Utunk már ekkor a Forum Romanum, Kolosszeum… mellett vitt. A tipp, amúgy nagyon bevált, rettentő jót kajáltunk, ottani viszonylat szerint egészen elfogadható áron.

Szállásunk: https://www.booking.com/hotel/it/dreamsrome-lux.hu.html?aid=304142;label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQuIAgGoAgO4Ap_EzOgFwAIB;sid=1f209abcd25fe19addd222ae3480d149;dest_id=-126693;dest_type=city;dist=0;group_adults=2;group_children=0;hapos=1;hpos=1;no_rooms=1;room1=A%2CA;sb_price_type=total;sr_order=popularity;srepoch=1568217232;srpvid=c9ce6fc7c811008a;type=total;ucfs=1&#hotelTmpl Hát ezzel kissé melléfogtunk. Öreg bérház 2. emeletén van az apartman. Ezzel még nem is lett volna gond, ha nem egy 6 sávos út vezetne a ház előtt. Az ablak hangszigetelése elhanyagolható. Az utca zajt max a légkondi irdatlan zörgése tudta kissé elnyomni. Fürdőszobában egy kb 60 literes bojler kísérelte meg a meleg vízzel ellátásunkat. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Először csak azt hittük, hogy egy ember egy gyors zuhanyzással is ki tudja fürdeni az összes melegvizet. Aztán bebizonyosodott, hogy az első pillanattól a zuhanyba beállva törökfürdősre veszi a figurát a vízrendszer. Egyszer leég a szőr akár a legintimebb részekről is, majd egy váratlan fordulattal jeges vízcseppek hagyják el a zuhanyrózsát. Ehhez a vízcsaphoz hozzá sem kell érni. Mindezért egy SPA-ban komoly pénzeket elkérnek, de mi mindezt grátisz megkaptuk. Egy hajmosás igazi kihívás ilyen körülmények között, de éljen a kaland (és Szt István)!

Aug 21

Igazán szemfüles páromnak köszönhetően, aki napokkal korábban kiszúrta, hogy elővételben online meg lehet vásárolni belépőket Róma főbb nevezetességeihez, így itt már felkészülten álltunk a városnézéshez.

https://www.tiqets.com/en/rome-c71631/best-of-rome-vatican-colosseum-st-peters-basilica-pass-p975066?partner=itraghetti

10 órára volt foglalt jegyünk a Vatikán múzeumba. Ez Római idő szerint 10:30-at jelent ugyebár (van egy pár felesleges dolog az Taljánföldön: autókon az index és tükör, karokon az óra pl ilyen). Kis várakozás után azután sorban állás nélkül (hála az előreváltott jegynek) jutottunk be a csodák közé. Milyen dolog már az, hogy több évtizeddel ezelőtti iskolai tankönyveink borítójáról ismerős szobrok elevenednek meg az ember szeme előtt (diszkoszvető, Laokoón csoport…)? Áll leesik, és ott is marad egy pár óra erejéig. Nem tudom megbecsülni sem, hogy mennyi időre lenne szükség, hogy minden kiállított tárgyat, képet, szobrot, drapériát akár csak pár pillantás szintee is végig szeretnénk járni. Egy rövid, pár órás nézelődés kb semmire nem volt elég, de most ennyi jutott. Természetesen a mindenképpen megnézendő slussz poén itt a Sixtus kápolna volt. Jó lett volna itt egy kicsit elcsendesedni, meditálni a szájtátás mellett, de akkora a nyüzsgés mindig, hogy erre nem igen van esély. Az ember nyaka persze elfárad, mialatt megpróbál minden freskót befogadni. Csuda dolog ez. Kifelé tartva aztán ott lóg a falon 2 fotó is, ami emlékeztet arra, hogy a pápa magán kápolnájának funkcióján kívül, még mire is használják ezt a termet. Itt ül ugyanis össze időről időre a pápa választó konklávé. Kifelé menet kiváncsiságból benéztünk egy kissé félreeső terembe. A bejárattól nem messze ott a Pieta. Na jó, csak a másolata, de akár meg is fogdoshattuk volna, ott álltunk mellette 20 centire. Igazán hátborzongtató érzés. Ilyen közelről megcsodálni a kidolgozottságát, a részleteket, a kidagadó ereket a karon… A kultúrsokktól tántorogva távoztunk a múzeumból, de rögtön várt ránk a következő „megpróbáltatás”.

Átgurultunk a Szent Péter térre. Az éppen hogy megtalált állunkat újra kezdhettük keresgélni. Impozáns méretek, fantasztikus épületek, és a tér végén ott a bazilika. Nézegettem fel a pápai dolgozószoba ablakának irányába, de állítólag Ferinek valami más dolga volt, ezért nem üdvözölt minket. Talán majd legközelebb.

Már Pisa óta megfigyelhető volt, hogy elég sok az átlagnál jóval sötétebb bőrű fiatalember, akik az utcán flangálnak. Pisában egy dél afrikainak tűnő fickó pl Rolex viszonteladóként próbálta rávenni naiv vevőkörét vásárlásra. Valahogy ezek a pacákok mindig árulnak valamit. Rómában pl rettentő kedvesen, tele barátsággal fordul mindenkihez egy csapat Nigériai. Pár másodperces beszélgetés után oly mértéket ölt a szimpátia, hogy barátság karkötővel ajándékozza meg az érintett gyanútlan ügyfelet. Aztán próbálnál már tovább menni, de ezt pár euro átadása nélkül biztosan nem úszod meg. És mindenhol ott vannak a víz árusok. Mondjuk ezekre még szükség is van, és szorult helyzetében az ember nem is gondolkodik olyasmin, hogy amit egy áruházban x összegért meg tudna vásárolni, azért itt miért is kell tízszer annyit adni… Darth Vaderen kívül ugyebár még a szükség is nagyúr.

No de vissza a látnivalókhoz és a méretekhez. Az épületek méretéhez szinte tökéletesen passzoló volt az a pár száz méteres sor, amiben a bazilikába bebocsátásra várakozott egy csomó ember. Itt jött jól ismét az előre megváltott jegyünk, ugyanis azzal szépen előre sétálhattunk. Kicsit tartottam ugyan tőle, hogy esetleg meglincselnek majd, de semmi ilyesmi nem történt. Jöhetett a szokásos security check és már bent is voltunk. Bejárattól jobbra ismét a Pieta látható, itt már persze az eredeti, gondosan üvegfal mögé zárva, és csak jó messziről megcsodálható. De mi ugyebár alig egy órája már láttuk pár centiről, így annyira nem volt ez sem gond. Az egész épületre nincs jobb szó, mint a lenyűgöző.

Már most kezdtünk fáradni, de még előttünk volt a Colosseum, a Forum Romanum és a Palatinus domb megcsodálása. A Colosseumba 5 órára szólt a belépőnk. Odáig elsétálni is már kihívás volt, kicsit messzebb tettük le motorokat. De kivárni az időt sem volt leányálom, lévén volt vagy 35 fok árnyékban (ami szinte sehol nincs). Az újabb szigorú beléptetőrendszeren keresztüljutva (beléptetőkapu, csomagok átvilágítása mindenhol) megmászhattunk pár emeletnyi szintkülönbséget, hogy fentről is lenézhessünk a küzdőtérre. Még most sem tudom igazából eldönteni, hogy érdemes volt-e. Bentről tulajdonképpen ugyan olyan, mint kívülről, csak magasabbról is láthatod. Itt is, hasonlóan a múzeumhoz sok 100 métert kell gyalogolnod, hogy a kijárat közelébe juss. Ha akarod, ha nem, itt bizony te körbe leszel vezetve. Már kezdtem visszasírni az IKEA-t, ahol legalább hagynak egy kis levágási lehetőséget néhol. Itt ilyesmi nincs. Vagy mi voltunk bénák.

Kijutva aztán 2 választásunk volt. Vagy elsétálni a motorokig kissé megkerülve a dombot, vagy torony iránt átmenni a Palatinus domb/Forum Romanum kombón. Túratársaink ránk bízták a döntést, úgyhogy az irányt a kb 100méterre található beléptető kapu felé vettük. Immáron ma a 4. teljes átvilágításon estünk át, azután újabb adag rom között sétálhattunk. Valahogy nagyon trükkösen itt is úgy van kialakítva a séta útvonala, hogy még véletlenül se vághass le egy kanyart se a kijáratig. Az átvágás a hegyen ötlet így valszeg kb 2x akkora távolságot tett ki, mintha megkerüljük az egész miskulanciát. No dehát azért voltunk Rómában, hogy csodákat lássunk, nem? Hát itt is van mit nézni, azt is el kell ismerni. Túratársaink az utolsókat rúgták, és azt is legszívesebben belénk, annyira fáradtak voltak a végére. Valahogy mégis így lett teljes a nap.

Visszajutva aztán a szállásunkra, még az a török fürdős zuhany is igazán jól tudott esni.

Aug 22

Kicsivel több, mint 250km várt ránk ezen a napon. Célállomás Pompei. Okulva az eddigiekből, nem cifráztuk a dolgot, a legrövidebb úton, autópályán haladtunk. Mintha Róma egy vízválasztó lett volna. Ahogy egyre délebbre haladtunk egyre gondozatlanabb, szemetesebb lett volna minden. Nagyon nem tetszett ez az igénytelenség. Dél után kevéssel már be is checkoltunk a szállásra. Az út porától és a csomagoktól megszabadulva aztán elindultunk tengerparti fürdőző helyet keresni. Illetve keresni nem igen kellett, mert jó előre kinéztük már magunknak a méltán híres Amalfi partot. Természetesen nem kerültük meg a félszigetet, hiszen a rengeteg egyenesen megtett kilométer után végre kinézett egy pár kanyar is. Az SS366-as mondjuk igazi motorozási élményekkel nem kecsegtetett, de legalább kicsit a gumi oldalfala is kophatott. Mondjuk a hegyen a kis falukon átjutva a másik oldalon a kilátás pazar volt az tuti. A jó ég tudja milyen lista szerint, de állítólag az Amalfi part a világ 9. legjobb strandja. Sok helyen nem járhatott annak a listának az összeállítója… Amalfi amúgy tényleg lenyűgöző (nem tudom még mennyiszer leszek kénytelen ezt a jelzőt elsütni). Az épületek sokasága a sziklafalon/ban tényleg szép és messziről is mutatós. A strand viszont azért nem annyira. Ugyanis elég zsúfolt. A vulkáni tevékenység miatt a part szürkés feketés, ami valahogy olyan érzés volt, mintha koszos lenne. Pedig a víz tiszta volt. Valahogy annyira nem tudtuk jól érezni magunkat. Viszont itt ettük az út során a legfinomabb Bruschettát. Ebből a dologból eddigre már sportot űztünk, és mindenhol szinte kötelező volt ezt az előételt választani. A szállás felé a visszafelé iránynak az SP1-es utat választottuk. Ez az út végre tartogatott számunkra egy pár élvezetes kanyart is. Egy kilátónál megállva a lemenő nap csodásan világította meg a Vezúvot és az alatta elterülő várost. A kiábrándító viszont az volt a dologban, hogy a parkolóban irdatlan szeméthegyek, törmelék, hullámpala és a jó ég tudja milyen ürülék kupac is körítette a tájat.

szállás: https://www.booking.com/hotel/it/domus-maria-pompei1.hu.html?aid=304142;label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQuIAgGoAgO4Ap_EzOgFwAIB;sid=1f209abcd25fe19addd222ae3480d149;dest_id=-125275;dest_type=city;dist=0;group_adults=2;group_children=0;hapos=1;hpos=1;no_rooms=1;room1=A%2CA;sb_price_type=total;sr_order=popularity;srepoch=1568293186;srpvid=fc455b6199780202;type=total;ucfs=1&#hotelTmpl  Érdekes hely. Sok emeletes, viszonylag új építésű épület. 1 lakáson belül kialakítva 3 hálószoba 3 fürdővel, közös étkezővel. Az érdekesség, hogy egy sima apartmanhoz képest itt van egy recepciós pult, és a vendéglátó faszi biztosít reggelit is, és isteni kávét is főz. Ugyan reggel 8-ra ígérte a reggelit, amit aztán ¾ 9 körül már prezentált is, de ezen ekkor már nem igazán csodálkoztunk.

Aug 23

A korábbiakhoz hasonlóan ez a nap sem kecsegtetett túl sok lazulással. Vendéglátónk nagyon segítőkésznek bizonyult, amikor megkértem, hogy otthagyhassuk a csomagjainkat kijelentkezés után is. Így szerencsére laza szerelésben vághattunk neki a Vezúv megmászásának. Másoktól kapott infó szerint 800m séta várt ránk a fenti parkolótól. Ahha, persze. Lehet, hogy a kedves informátor a szintkülönbségre gondolhatott. Komoly szervezőkészségről tanúbizonyságot téve a beléptető kapu környékén nem árulnak belépőjegyet. Vissza kell slattyogni egy pár kanyart lefelé, hogy ott szert tehessen az ember fia a jegyre (így jár, aki nem szúrja ki a járművön ülve azt a rejtőzködő épületet). Aztán séta vissza. Ez a kis kitérő már előre vetítette, hogy nem lesz egy sétagalopp. Pontosan így is lett. Komoly kutyagolás kezdődött az egyre melegedő időben. Felérve persze mindenért kárpótolt a kilátás, de maga a tudat is, hogy megcsináltuk, felértünk. A lefelé út már gyerekjáték volt, szűk fél órácska. Viszont a meleg kezdett aggasztó mértékű lenni.

Nyeregbe pattanva aztán leereszkedtünk a hegyről és az irányt Pompei romvárosa felé vettük. Én már sejtettem, hogy itt baj lesz. Legalábbis velem. Belépőt megváltva a szokásosnak mondható security check után bent álltunk a romvárosban. Lehet, hogy kicsit korán adtam fel az érdeklődésemet a dolog iránt, de némileg kiborított az árnyékban mérhető 38 fok (szinte függőlegesen sütött a nap, árnyék kb sehol), valamit, hogy a kb kilométerenként előforduló vízcsapoknál 10 fős sorok vártak egy nyeletnyi vízre. Lehet, hogyha nem lett volna előtte a hegymászás, akkor érdekesebb lett volna? Már sosem tudom meg. Mindenesetre, ami bennem megmaradt azt viszonylag hosszan le tudom írni, amennyiben erre igény lenne: rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom, rom. Soroljam még? Na jó, néhány az utcafrontot díszítő felirat még egészen érdekes volt számomra is. Egyrészt, hogy ennyi ideig így megmaradtak, másrészt próbáltuk megfejteni a jelentésüket. Tipp: Menj a francba Cézár, minket aztán nem igázol le… De ez már tényleg a nagy meleg számlájára írható, bocsi. Tényleg felüdülés volt, amikor kiszabadultunk végre (itt is pontosan úgy szívatnak, mint a korábbi helyeken, mert a kijárat eléréséhez mindenen (is) keresztül kell menni, mindent kötelező megnézni). Mehettünk vissza a szállásra  a csomagjainkért, ugyanis még aznapra egy újabb „kaland” várt. Este 7-kor indult a kompunk Nápolyból Szardiniára. Az éjszakát egy -komp viszonylatban- kényelmes 2 ágyas szobában töltöttük.

Aug 24

Elviekben reggel 9-kor kellett volna kikötnünk. Kb fél 11 lehetett mire tényleg partot értünk, 11 körül pedig a gépek is kiszabadultak a komp gyomrából. Nagyjából 2 órás út várt ránk a szállásunkig. Igazán jó minőségű 2×2 sávos utakon haladtunk viszonylag tempósan. Ezen a részen max azt tudtuk megtapasztalni, hogy néhány km-en belül mennyire tud változni az időjárás. Egyéb élményt ezek az egyenes utak nem igen adtak. Kicsit magasabb helyenek, zártabb völgyekben már már kellemesen hűvös volt, míg a sík részeken mindenhol perzselő forróság. Szállásunk Baunei-ben volt egy kis hegyi városkában. Igazi régimódi, szűk utcák, öreg házak… Mondjuk a mi lakhelyünk pont nem volt olyan nagyon öreg, de a szűk utca az stimmelt. 3 napig tényleg részesei voltunk ennek a közösségnek. Érdekesség, hogy 5 lakás lett kialakítva ebben a belső udvaros épületben. Az 5 lakáshoz tartozott egy mosógép, aminek az udvaron az egyik lépcső alatt alakítottak ki helyet. Még soha nem láttunk ilyesmit sehol. Jópofa. Az odafelé tartó utolsó 5-6 km már végre olyan tempós, jól motorozható kanyarokat tartalmazó úton ment, amiért már érdemes volt idáig utazni. Természetesen nem maradhatott el a lepakolás után a tengerpart meglátogatása és egy gyors megmártózás (kifejezetten élmény volt lefelé is ugyanaz a szerpentin). Este legurultunk még Santa Maria de Navarrese-be (itt volt amúgy is a strand is). Az egész régióra jellemző állat a kecske. Aznap éppen egy kecske fesztivál volt. A kecskehús élvezete ugyan senkit nem vonzott a társaságban, de érdekes volt az egész. Parázs mellett legalább 30 kis kecske készült éppen. Messziről láttuk, hogy  a színpadon éppen zajlik valami esemény, hát közelebb merészkedtünk. A színpadon 4 fickó bárdokkal felszerelkezve trancsírozta szét a futószalag szerűen eléjük hordott megsült kecskéket. Egy igazi olajozott gépezetként szolgáltak ki több száz embert így.

Szállásunk: https://www.booking.com/hotel/it/villa-maddalena-baunei.hu.html?aid=304142;label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQuIAgGoAgO4Apv1oegFwAIB;sid=1f209abcd25fe19addd222ae3480d149;dest_id=-111354;dest_type=city;dist=0;group_adults=2;group_children=0;hapos=1;hpos=1;no_rooms=1;room1=A%2CA;sb_price_type=total;sr_order=popularity;srepoch=1568300572;srpvid=c30869cdf7a5029d;type=total;ucfs=1&#hotelTmpl

Aug 25

Ismét ide kell citáljam az első mondatokat, amivel a beszámolómat kezdtem: “Mit tesz az ember, ha viszonylag kevés a gondja? Hát csinál magának nagyobbat.” Megvan egy gyönyörű strand, tiszta homok, kevés ember, gyönyörű partszakasz. Na min kezdtünk el agyalni? Látogassunk meg egy másik strandot. Megjegyzem én az ilyen dolgokban sok rációt nem látok, de a többség döntött. Útra keltünk. Csodás kanyarokkal tarkított hegyes tájakon vitt a GPS a kinézett öböl irányába. Azután az aszfaltos út egyszer csak elfogyott és még éppen kellemesen széles pirosas murvás szakasz következett. Szabadon kóborló kecskék és ami megdöbbentett, hogy vadmalacok kísértek az úton. Egy nagyobb fa árnyékában pihenőt tartó autó ablakán pedig egy szamár tekintett befelé némi élelemért kuncsorogva. Cuki látvány volt. Csakhogy az út egyre kezdett szűkülni és a korábbi murva is átváltott sziklára. Nagyon nem a mi motorjainkra szabták ezt a fajta “utat”. Végén már igazi “zergeb@szó” sziklás szűk ösvényen haladtunk. Azután egyszer csak egy halk pukk. Cimborám motorjának hátsó gumiját egy kő kiszúrta. Vérnyomása az egekben. Előkerült a defektjavító kukac és 3 patron, amivel éppen annyira sikerült életet lehelni a gumiba, amivel haza tudtunk jutni. Pumpálás után az is tiszta lett, hogy az a gumi kuka.

Aug 26

Reggel a gumisnál kezdett a cimbora. Szerencsére raktáron volt éppen ugyan az a fajta gumi, ami korábban is a gépen feszült (illetve annak egyel újabb változata). A túra végeztével amúgy is cserés lett volna már, így különösebben nagy kár nem érte. Ráadásul árban is kb ugyan ott volt a dolog, mintha itthon történt volna meg a csere.

A nap hátralevő része a lazulással telt – volna, ha én egy óránál több időt képes lennék tétlenül tölteni a parton. Amióta megérkeztünk szerettem volna egy kicsit tempósabban “csapatni” a szerpentinen. Most erre remek alkalom adódott. Pofátlan módon magára hagytam a társaságot és nyakamba vettem a szerpentint, éppen ideje volt a majrécsíkot eltűntetni. A többiek a vízparton, és pedig a kanyarok között egy igazán kellemes napot töltöttünk el.

Aug 27

Elkövetkezett az a nap is, hogy búcsút kellett vennünk Szardiniától. Igazán nem esett jól a dolog, jól éreztük itt magunkat, jó volt ez a pár nap viszonylagos nyugi. Bő 200km volt előttünk amíg elérjük Santa Teresa Gallurát, ahol ismét kompra szállhatunk, de most Korzika felé. SS125. Ezt kell megjegyeznie annak, aki Szardinián egy igazán jót szeretne motorozni. Nagyjából olyan az út, mint a Mátrában itthon a Parádsasvári parkoló felé, csak ez kb 80km hosszan! Csodás a táj, és azok a kanyarok… Folyamatosan vigyorogva motoroztunk egy darabig. Aztán jött az unalmasabb utsó kb 100km a megszokott autópályaszerűségen. A meglehetősen rozogának tűnő komppal aztán szűk egy órás út után kikötöttünk Korzikán Bonifacioban. Nem semmi az a partszakasz, a kompon állva csak tátottuk a szánkat, ahogy közeledett a kikötő. Innen egyből a szállásunkra hajtattunk. Szándékosan úgy választottuk, hogy a parttól kicsit távolabb, nyugis helyen legyen.

https://www.booking.com/hotel/fr/les-bergeries-de-piscia.hu.html?aid=304142;label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQyIAgGoAgO4AqCNx-gFwAIB;sid=1f209abcd25fe19addd222ae3480d149;dest_id=900050406;dest_type=city;dist=0;group_adults=2;group_children=0;hapos=1;hpos=1;no_rooms=1;room1=A%2CA;sb_price_type=total;sr_order=popularity;srepoch=1568306584;srpvid=065d758b669f015d;type=total;ucfs=1&#hotelTmpl Némileg ezzel a szállással is mellé lőttünk. Olyan Frédi-Bénis szobák voltak. Az ágy is kőből épített, de rajta egy egészen kényelmes ágybetét. Ez is volt az, amit nagyjából a képek alapján vártunk. Ami a képekből nem jön át, a kicsi ablak, amin alig jut be fény, a nagyon kicsi belmagasság (a wc-nél pl nem lehet felállni, olyan alacsony), és sajnos a kosz és a kellemetlen szag, amit az ott töltött 2 éjszaka során sem sikerült megszokni. A kilátás és a kert amúgy pazar.

Aug 28

Ezt a napot életem méze tervezte meg. Mindenkire gondolt. Nekem a hegyi szerpentinekkel, a többieknek a tengerparti fürdőzéssel kedveskedett a tervek szerint. Első etapban megjártuk a sokak által Európa legszebb hágójának tartott Bavella hágót. Nem véletlen, hogy tényleg a legszebbek között emlegetik sokan. A szokásosnak mondható áll leesés esetébe itt is belefutottunk. A hágó másik oldalán aztán leereszkedtünk Solenzaráig. Nem is tudom eldönteni, hogy a felfelé vagy a lefelé tartó szakasz a szebb-e. Lefelé menet aztán az tűnt fel, hogy sok helyen indokolatlanul nagy számban parkoltak autók az út szélén. Először nem igazán értettük a dolgot. Aztán ahol ritkultak a fák rájöttünk a dolog nyitjára. A kanyonban kanyargó patakhoz ereszkedtek le a népek. Kifeküdtek a sziklákra és a patakban fürödtek. Ezek szerint nem mindenkinek tetszik a sós víz.

Solenzarától a tengerparti utat választottuk visszafelé a szállásunkig. Természetesen kerestünk egy mesés partszakaszt is, hogy utoljára még egyet ott is fürödjünk, mielőtt másnap elhagyjuk Korzikát

Aug 29

kb 160km állt előttünk ezen a napon, még a szigeten, ami az útvonaltervező szerint is 3 órás út. Bastiáig a komp kikötőig kellett eljutnunk, hiszen ismét kompra kellett szállni, hogy vissza jussunk a kontinensre. Az út első fele még egészen tempósan haladt, de az északi régióba érve forgalmi dugók sorába botlottunk. Néha már az is felmerült bennem, hogy a kompot sem fogjuk elérni. Még motorral sem igen lehetett haladni. Azért végül kényelmesen be tudtunk check-elni. Az elvileg 4 órás komp út bő 5 órásra sikeredett, amolyan igazi olaszos módon. Ilyesmin nem érdemes csodálkozni arrafelé. Livornóba érkeztünk meg a komppal, onnan még volt kb 90 kilométerünk Firenzéig, ahol a szállásunk várt. Már rendesen sötétedett, amikor megérkeztünk, de nem lehetett megállni, hogy ne sétáljunk egyet a belvárosban (ez amúgy rám abszolút nem jellemző). A szállásunk utcájának végén levő Piazza Ognissanti templomából muzsikaszó hallatszott ki. Nem voltunk éppen templomhoz öltözve (a hülyeturistaszett: póló, rövidgatya, fényképező), de nem tudtuk megállni, hogy ne térjünk be. Sajnos az utsó számot csíptük csak el, de megérte azért is beülni. Tovább sétáltunk a Ponte Vecchio felé (fantasztikus látvány kivilágítva). Sok város sötétben a díszkivilágítás fényében szebben mutat, mint nappal. Lehet, hogy Firenze is ilyen? Az az érzés maradt bennem, hogy ide (is) vissza kell térni több napra is.

Szállás: https://www.booking.com/hotel/it/dedo-boutique.hu.html?label=gen173nr-1FCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQHoAQH4AQuIAgGoAgO4Au2y7OsFwAIB;sid=7fdc5f7908ebfb146dd066cab46f3a87;dest_id=-117543;dest_type=city;dist=0;group_adults=2;group_children=0;hapos=1;hpos=1;no_rooms=1;room1=A%2CA;sb_price_type=total;sr_order=popularity;srepoch=1568348536;srpvid=72001ebc7d85010c;type=total;ucfs=1&#hotelTmpl Jópofa hely. A látnivalók pár perces sétára vannak. Az utca frontról ember meg nem mondaná, hogy ott egy szálloda is van. A 2. emelet egyik szárnyát foglalja el ez a “butik” hotel.

Aug 30

Sajnos nagyon közelgett a túránk vége. Tanakodtunk, hogy egy megállóval, vagy kényelmesen még 2 éjszaka kint töltésével térjünk haza. Győzött a józan ész, és nem siettünk. Így jutott idő Velence ismételt (tavaly is jártunk Velencében) meglátogatására.
Okulva a tavalyi eltévedésünkből, idén már felkészültebben vágtunk neki a buszpályaudvar-St Mark tér távnak. Gondoltuk mi kis naivan. Az ideális esetben 2.5km távot, ami kb 30 perces séta lenne, nekünk sikerült sztem minimum 5km-re növelni. Mindezt olyan ügyesen, hogy kettőnk kezében is ott volt a telefon gps-el. Csak egyszer egy pillanatra szűnjön meg a gps jel. 2 perc múlva már olyan helyen vagy, ami ismét pár száz méteres kerülőt jelent. Lehet, hogy csak mi vagyunk ennyire bénák? Már éppen ott tartottunk érzésben, hogy “minditthalunkmeg”, amikor kibukkantunk egy sikátorból a térre. Tavalyhoz képest most a bazilika oldala nem volt felállványozva, így teljes szépségében megcsodálhattuk. A St Mark téren valahogy mindig jó hangulat van itt valahogy még az a néhány ezer hozzánk hasonló túrista sem zavar. Elkerülendő a végelgyengülést, a kifelé uton elgondolkoztunk. A séta -kiindulva a korábbiakból-  nem lehetett opció. Már majdnem alkudozásba kezdtem egy taxissal a Rialto híd lábánál, amikor kitaláltuk, hogy menjünk inkább busszal. Úgyhogy felzsúfolódtunk az 1-es buszra, aminek végállomása a mi motorjaink parkolóhelye volt. Jó hangulatú vizibuszozás vette kezdetét. Időközben rendesen besötétedett, a “busz” világítását 2 megálló között szerencsére mindig lekapcsolták, így mi zavartalanul élvezhettük a csodásan kivilágított paloták látványát a Canale Grandén hajókázva.

Szállás: https://www.booking.com/hotel/it/airmotelmestre.hu.html?label=gen173nr-1DCAEoggI46AdIM1gEaGeIAQGYARG4ARfIAQzYAQPoAQGIAgGoAgO4ArPc7OsFwAIB;sid=26d5db325198eec43c362dcdb3a99be6 Megérkezéskor kissé frászt kaptunk. Igazi szocreál épület, kívülről. nem sok jót ígért. Bent viszont szépen felújított, tiszta tágas szobák fogadtak.

Aug 31 -Szept 1

Ezek a napok már tényleg csak a távolság leküzdéséről szóltak. Velencéből simán egy nap alatt is haza tudtunk volna érni, de nem siettünk, így még Mariborban aludtunk egy éjszakát, majd másnap 1 óra körül már leparkoltunk a garázs előtt.

Számokban: 14 nap, 4285 lábon és még kb 600km kompon megtett út

A rengeteg pozitív élmény után meg kell említsek egy pár dolgot, ami nem annyira nyerte el a tetszésünket. Egyáltalán nem objektív magán vélemény az olasz furcsaságokról, nemszeretem dolgokról:

Ha valakinek nem tetszik a magyar közlekedési kultúra és az utak minősége, azt kötelezném, hogy Olaszországban utazgasson pár napot. Sírva fogja visszakövetelni a magyar utakat és az előzékeny, körültekintő magyar sofőröket. Szerintem az olaszok tükröt max borotválkozáskor használnak. Index nem is értem miért van az olasz autókon. Több sávos utakon előszeretettel mennek középen a szaggatott vonalon. No és a legendás körforgalmak. Megérkezik 2-3 sáv a körforgalomhoz. Ott aztán a sáv felfestések megszűnnek. A tervezők szerintem kb. így gondolkozhattak: old meg wazzeg ahogy tudod. Ha túlélted vár a következő pár 100 méter múlva. Amúgy ez a felfestés eltűnik dolog nagyon rendszeresen előfordul. Pl. 3 sávról 1-re összeszűkül az út, ott sem törődnek sávok rajzolgatásával, egyszerűen nem rajzolnak az útra semmi, a nagyközönség pedig megoldja a dolgot, ahogy tudja. Sok teljesen ép autó nincs is a nagyobb városokban. 90-es táblánál szépen nyugisan haladunk 110-el, amikor teherautók, buszok állnak a hátsó keréktől 10 centire. Nooooormális? Autópályán tereléskor vagy balesetnél még véletlenül sem engedik el középen a motorost, inkább még behúzódnak a felezővonalhoz. 35 fokban teljesen beöltözve ezt a mentalitást nehezen viseltük. Az utak pedig pocsék állapotban vannak. Nagyobb városokban is sok helyen lehet macskakövekkel találkozni, nagyjából ad-hoc jelleggel lerakva. Városok közötti utakon pl. a dilatációs hézagokon akkorát dobbantottak a nehéz túragépek, hogy alig győztünk kapaszkodni.

Másik dolog a kiszolgálás. Próbálsz szert tenni pl egy szendvicsre egy benzinkútnál. Sorban állsz először a szendvicses ablaknál, ott jó esetben adnak egy cetlit, amivel újra sorban állsz, most a pénztárnál, majd ballaghatsz vissza újra sorba állni a szendvicsedért. A legnagyobb jóindulattal sem nevezhető a dolog ideális megoldásnak. És ez nem egy helyen működött így, hanem mindenhol.

Nagyon nehezen birkóztunk meg a sziesztájukkal is. Bőséges reggeli után is az ember csak megéhezik 1 óra körül. Csakhogy ők délben bezárnak mindent, igen, az éttermeket is és az élelmiszer boltokat is. Jó, ha délután 3 körül kinyitnak, de nem ritka, hogy ezt csak fél 5 körül teszik. A legextrémebb helyen fél 7-től lehetett csak ismét kajálni a reggeli után. Sok benzinkút is hasonlóan tesz, ezeken maradnak az automatákkal való küzdelmek. Tavaly pl. Mestrében annyira kopogott már s szemünk az éhségtől, hogy egy jó pasta helyett az egyetlen nyitva tartó éttermet egy Mc’Donaldsot kellett felkeresnünk. Vicc.

Az északi régiókban még próbálnak kommunikálni az olaszon kívül idegen nyelven is. Délebbre viszont senki nem beszél pl angolul. És még a magyarokat szidják ezen a téren is… És a kosz. Ahogy délebbre haladunk egyre nagyobb a dzsuva. Az autók ablakából úgy somtak ki egy zacskó szemetet, hogy csak néztünk. Nem is értettük a dolgot. Az út melletti parkolókban is iszonyú mennyiségű a szemét. Ilyet sem látni itthon szerencsére.

Az autópályák. Fizetőkapusok. Igen, megállsz felhajtáskor, elveszed a jegyet, majd a kihajtáskor fizetsz. Kétszer állsz meg, nagyobb dugókban akár 20 percre is, ameddig felhajthatsz a pályára. Komolyan nem is értem, hogy ezt a rendszert miért tűrik az olaszok, miért nem lázad fel senki. Persze mennyi ember kerülne utcára, ha nem ücsöröghetnének ott a kis fülkékben. A sok automata kapu mellett ugyanis vannak jócskán még mindig emberes fizetős kapuk. Maestro kártyát nem fogadják el, nem is érdemes próbálkozni! Arról nem is beszélve, hogy milyen nagy összegeket kérnek el 1-1 szakaszért. A mi túránk során 28531Ft-ot fizettem ki autópálya díjakra. Mindez 12 felhajtást és ugyanennyi fizetést jelent a lehajtáskor. Motoron ez ugye nem is olyan egyszerű dolog. Megállsz, ürest váltasz, leveszed a kesztyűt, elveszed a jegyet, elteszed valami jó helyre, majd mehetsz is tovább. Fizetéskor ugyan ez, kesztyű le, előkotorni a jegyet, elővenni a bankkártyát, vagy a pénzt, majd vissza a kesztyű és tovább… Mennyivel emberségesebb a magyar rendszer.

Árnyék. Na az nincs sehol. A csuda sem érti, hogy miért, de nagyon ritka az olyan parkoló (benzinkút, üzlet, étterem…), ahol bármiféle árnyék is lenne. Egyszerűen mindent lebetonoznak. Nem képesek egy fát sem ültetni.

Több alkalommal 60-70km-t is meg kellett tenni 1-1 pihenőhely, benzinkút között az autópályákon. Ha időben nem tankol az ember bajba kerülhet. Nem érdemes nagyon kiszámolni, meddig elég a nafta

Olasz túra élménybeszámolás